Cikkek

2012-Hamvas Béla

H a m v a s   B é l a
(Forrás: Wikipédia, a szabad enciklopédia)

Hamvas Béla, (Eperjes, 1897. március 23. – Budapest, 1968. november 7.) magyar író, filozófus és könyvtáros, Hamvas József evangélikus lelkész, tanár és író fia.

Élete
Hamvas Béla 1897. március 23-án született a felvidéki Eperjesen, evangélikus lelkészi családba, Hamvas József és Sedivy Jolán gyermekeként. Édesapja 1898-ban magyar–német szakos tanári állást vállalt a pozsonyi Evangélikus Líceumban, ezért a családja oda költözött. Tíz éves korától zongorázott, később komponált is, olyan elhivatottsággal, hogy családja sokáig úgy vélte, zenei pályára lép majd. Hamvas érettségi után, 1915-ben önkéntes katonának jelentkezett. 1916-ban súlyos idegsokkal hadikórházba került, egy évvel később Szlovéniában a csapatszállító szerelvényt bombatalálat érte, őt a légnyomás maradandóan megsebesítette.

Hazatért és Kantot, Rimbaud-t, Dosztojevszkijt, Schopenhauert és mindenekelőtt Nietzschet kezdte olvasni. Erről az időszakról a Patmoszban írta: „…Kierkegaardnak Az idő bírálata című tanulmánya kezembe került. Nincs társadalom, nincs állam, nincs költészet, nincs gondolkozás, nincs vallás, ami van romlott és hazug zűrzavar. Pontosan így van, gondoltam. De ennek valamikor el kellett kezdődnie.

Elkezdtem keresni a sötét pontot. A proton pszeudoszt, vagyis az első hazugságot… Visszafelé haladtam a múlt század közepétől a francia forradalomig, a felvilágosodásig, a racionalizmusig, a középkoron át a görögökig, a héberekig, az egyiptomiakig, a primitívekig. A válságot mindenütt megtaláltam, de minden válság mélyebbre mutatott. A sötét pont még előbb van, még előbb. A jellegzetes európai hibát követtem el, a sötét pontot magamon kívül kerestem, holott bennem volt…”

Édesapja 1919 novemberében megtagadta a szlovák hűségesküt, ezért a családot kiutasították Pozsonyból, és Budapestre költöztek. Hamvas Béla 1919 és 1923 között a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–német szakos hallgatója volt, majd három évig újságíró a Budapesti Hírlapnál és a Szózatnál. 1927 és 1948 között könyvtárosként dolgozott a Fővárosi Könyvtárban. Közben tanulmányokat, esszéket, kritikákat és recenziókat publikált mintegy huszonöt folyóiratban, többek között az Athenaeum, Diárium, Ezüstkor, Napkelet, Nyugat és Protestáns Szemle lapjain. Kerényi Károllyal alapították a Sziget-kört, azt a klasszikus görög hagyományból merítkező szellemi szövetséget, amelyhez csatlakozott Szerb Antal, Németh László, Kövendi Dénes, Dobrovits Aladár, Molnár Antal és mások. A kör, elképzeléseik szerint a preraffaeliták, még inkább a George-kör magyar változatának indult, ám három kötetből álló kiadványuk (Sziget, 1935-36) megjelenése során kiderült, hogy a szellemi közösség megvalósíthatatlan. Keserű tapasztalatairól a Magyar Hyperion leveleiben, első jelentős szellemi ars poeticájában számolt be:

„Itt vagyok ebben a népben, ezen a földön, minden szándékom eredménytelen, minden szavam hiábavaló, minden tervem összetört, megbuktam, észrevétlenül, fölöslegesen és fel nem ismerve.”

Hamvas Béla a harmincas-negyvenes években csaknem háromszáz esszét publikált. Az írás számára ima volt és jóga-gyakorlat. Első felesége a római katolikus vallású, 1903-ban született Angyal Ilona volt (Angyal Sándor és Mayer Anna lánya), akivel 1928. június 29-én kötött házasságot Budapesten, a Józsefvárosban és akitől, bár kapcsolatuk már a házasság első heteiben megromlott, csak 1935-ben vált el. Másodszor 1937-ben kötött házasságot Kemény Katalinnal (1909-2004), aki Hamvas halála után (Dúl Antallal közösen) gondozta szellemi hagyatékát.

Hamvast a második világháború alatt háromszor hívták be katonának, de ez nem zavarta abban, hogy fordítson, többek között Lao-ce, Böhme, Hérakleitosz, Kon-fu-ce, Henoch műveit.

1943-1944-ben írta a Scientia Sacra I. című könyvét, amely második írói korszakát nyitotta meg. E könyvével bizonyos értelemben csatlakozott a tradicionalista iskolához, amelynek legjelesebb kortárs alakjai Julius Evola, René Guénon és Leopold Ziegler voltak. A tradíció (latin traditio; görög paradosis; szanszkrit páramparya), a ’hagyomány’ – e kifejezés általánosan felfogott és közhasználatú értelmétől erősen eltérően – az időtlen metafizikai szellemiség időben való fenntartottságát és továbbadását, áthagyományozását jelenti. Hamvas Béla, amikor a hagyományt értelmezi, a szellem időfeletti jelenlétéről ír, vagyis a „hyperboreus” időfeletti, metafizikai (természeten és létezőn túli) hatalmi–uralmi tudás időbeliségbe vetültségéről.

Hamvas műve – elsőként és egyedülálló módon – tradicionális atmoszférát hozott létre, egy szellemi megismerés lelki bázisának a megteremtésével. A háború alatt jelent meg első esszékötete, A láthatatlan történet (1943). Ekkoriban kezdett nagyszabású vállalkozásába, amelynek gyűjtőcíme: Az ősök nagy csarnoka, s amelyet a 60-as évekig folytatott. Műve a szent hagyomány legfontosabb könyveinek fordítása a hozzájuk írt bevezető kommentárokkal.

1944-ben Németországból szökött haza az ostromlott Budapestre. Az ostrom poklának tetőpontján a budai hegyoldalba épült, Remetihegyi úti lakásukat bombatalálat érte, az ott tárolt kéziratai és könyvei is megsemmisültek. Hamvas a Silentium egyik esszéjében írta:

„A sötét esztendőben minden földi vagyonomat elvesztettem… Valaki a birtokot levakarta rólam. Bőröm is vele ment, de jó… Effektív létezés csak a birtoklás teljes felszámolása után lehet. Itt kezdődik a valóság.” Hamvas Béla önálló lakáshoz többé nem jutott és többé nem gyűjtött könyveket.

A háború után belépett a Magyar Kommunista Pártba, és közel három éven át tagja maradt. Széles körű szellemi aktivitásba kezd, az Egyetemi Nyomda kis tanulmányai címmel könyvsorozatot szerkesztett (újra megjelent Európai műhely címmel 1990-ben), a több mint 30 füzetet megért sorozat első kötete Hamvas saját műve, A száz könyv volt, aforizma-gyűjteményt („meditációs objektumot”) állított össze Anthologia Humana: Ötezer év bölcsessége címmel, részt vett az újjá alakult Filozófiai és Esztétikai Társaság munkájában, továbbá a modern magyar képzőművészetet egyesítő Európai Iskola teoretikus irányítását is vállalta.

1945-től Hamvas Béla, Szabó Lajos és Tábor Béla olyan szellemi munkaközösséget alapított, amely a „létezés és élet olyan szélső pontjait fogják emberi kutató magatartásuk egészébe, melyeknek egységes megragadására” a korabeli szellemi életben nem történt kísérlet. Célul tűzték ki az egész szellemi korszituáció feltérképezését és értékelését. A rendszeressé vált, és 1948-ig tartott, úgynevezett „csütörtöki beszélgetéseken” mások mellett részt vettek Kemény Katalin, Mándy Stefánia, Kotányi Attila és Kunszt György is, ugyanakkor ezek a találkozások alapjában Hamvas, Szabó és Tábor közötti „trialógusok” voltak. Hamvas intenzív munkakapcsolatot tartott fenn Várkonyi Nándorral, továbbá Weöres Sándorral, aki Hamvasnak, mint mesterének ajánlotta A teljesség felé című kötetét.

Még az Egyetemi Nyomda kis tanulmányai sorozat elindítása előtt a tervekkel megkereste Lukács Györgyöt, és felkérte, hogy közreműködjön a szerkesztésben. Lukács visszautasította a felkérést, mondván, hogy időszerűtlen ilyen szerzőket kiadni - talán majd húsz év múlva.

1946-ban Hamvas (más szerzőkkel közösen) tanulmányt publikált, A téma: Lukács György címmel, ebben az írásában csalódottságának adott hangot, hogy az érintett megrekedt a 25 évvel korábban is képviselt ortodox nézeteinél. Valószínűleg a személyes sértettségnek köszönhető, hogy Lukács 1948-ban vitairatban politikailag károsnak minősítette Hamvas Béla (Kemény Katalinnal közösen írt) tanulmánykötetét, a Forradalom a művészetbent, és bár Hamvas még válaszolt Lukács támadására, a további polémiára nem nyílt lehetőség, Hamvast elnémították, publikálási és szerkesztési jogától megfosztották.

Ugyanebben az évben B-listázták és kényszernyugdíjazták. Földműves igazolványt váltott ki, amelyben munkahelyéül sógora szentendrei kertjét jelölte meg. 1948 és 1951 között földet művelt, gyümölcsöt termesztett. A Karnevál című nagyszabású regényét ebben az időben, Szentendrén írta, továbbá itt, ekkor születettek az Unicornis, a Silencium, a Titkos jegyzőkönyv és a Mágia szutrá könyvei.

1951-től 1964-ig raktáros volt Inotán, Tiszapalkonyán és Bokodon a hőerőmű-építkezéseken.

Amikor csak lehetett olvasott, fordított és írt. Szanszkritül és héberül tanult, a raktárosi munka mellett éjszaka és hajnalban. Az ősök nagy csarnoka fordításait készítette: Védák, Sankhya karika, Sepher Jezirah, Kathaka upanisad, Buddha beszédei… Ekkor írta a Patmoszt, Az ősök nagy csarnokát, a Szareptát és a Szilvesztert. 1963-ban Hamvas fordításában adták ki Muraszaki Sikibu Gendzsi regénye című művét. 1964-ben véglegesen nyugdíjazták. A haláláig hátralévő három évben írta a Scientia sacra II, Ugyanis, Bizonyos tekintetben, Öt meg nem tartott előadás a művészetről című műveit. Hamvas Béla műfajául az esszét választotta, ami kísérletet jelent. Minden írása, a regényeket is beleértve, esszészerű. Az esszé a szabadság műfaja, mivel nem köti sem filozófiai, sem tudományos konzekvencia, sem szigorú formai keret. 1968. november 7-én, Budapesten agyvérzésben halt meg, Szentendrén temették el. Sírját unokahúga, Nemoda Lászlóné (született Hamvas Anna) kérése és Jókai Anna javaslata alapján nyilvánította védetté a Kegyeleti Bizottság.

Az 1970-es évekig Hamvas művei csupán kéziratos/gépelt formában voltak hozzáférhetőek. A nyolcvanas évektől indulhatott meg a nyilvános recepció, először A világválság (1983), majd a nagyszabású regény, az akkor még enyhén cenzúrázott Karnevál (1985) jelenhetett meg (a Karnevál nyomán készült Pác című előadást az Újvidéki Színház 2002-ben mutatta be). Döntő lökést adott Hamvas művei széles körű befogadásának a szombathelyi Életünk folyóirat Hamvas Béla emlékszáma (1987/11. szám), amelyben az első átfogó, illetve személyes értékelések is megjelentek, többek között Esterházy Pétertől, Spiró Györgytől, Szőcs Gézától, illetve Kemény Katalintól és Dúl Antaltól (szerkesztette Várhegyi Miklós és Kőszegi Lajos). A kilencvenes évek elején kezdődött el a teljes életmű rendezett és autorizált kiadása (szerkesztője Dúl Antal).

Hamvas Béla munkásságát 1990-ben posztumusz Kossuth-díjjal ismerték el.

Emlékére, 2000-ben Balatonfüreden Sava Babić kezdeményezésére hársfát ültetett (Kemény Katalin jelenlétében), a "Hamvas-hárs" mellett a helyi Hamvas Béla Asztaltársaság minden évben megemlékezést tart, annak ellenére, hogy az ünnepelt egyik írásában az efféle, róla szóló megemlékezésektől világosan eltiltott mindenkit. A Hamvas Béla Kultúrakutató Intézetet 2000-ben alapította a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, vezetője Hankiss Ágnes. Hamvas Béla életművének „életrendszerű” feldolgozására 2003-ban létrejött a Hamvas Béla Collegium szabadegyetem.