2840 Oroszlány, Kossuth Lajos út 2. Tel/Fax: +36-34 361-291
K R É T A kapcsolattartó:
Horváthné Schein Éva ig.h.
+36-34 361-291
8:00 - 16:00
kozepiskola.oroszlany@gmail.com
Iskolánk Oroszlány Város
Önkormányzata
2012. február 28-i
döntése értelmében a
HAMVAS BÉLA GIMNÁZIUM
ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA
nevet viseli
2012. szeptember 1-jétől.
(Hamvas Béla életrajza)
Autómentes Nap
2018. szeptember 21. péntek
Ismét eljött az ősz első öko-rendezvénye, az Autómentes nap. A hagyományokhoz híven összefogással sikerült megmozgatnunk négy intézményből érkező, lelkes diákokat és tanárokat, akik kerékpárra pattanva két kört tettek meg városunkban. Mindehhez a rendőrség adta a kíséretet. A szervezők: oroszlányi Tekergők (Kerékpáros szakosztály) és az általános iskolák tanárai, valamint a gimnáziumunk ökocsoportja.
Május elején kaptuk a hírt a “Ne menj el mellette” nevezetű pályázatról, ami rögtön megtetszett nekünk, mivel a feltételek alapján tudtuk, hogy mi lesz az az általunk választott örökség, ami nagyon közel áll a szívünkhöz. A Kecskéd községben lévő „Öreg” iskolára esett a választásunk, ahol a német nemzetiségi hagyományokat is felkaroló helyi közösségek is működnek, többek között néptánc, dalkör és zenekari próbákat is tartanak. Mi is aktívan ápoljuk a hagyományokat, fontosak számunkra a gyökerek.
A Témahét nem csak az akadályverseny szervezésével és lebonyolításával járt, hanem osztályfőnöki óra keretén belül a felkínált óravázlatok alapján témafeldolgozással telt. A diákok tevékeny részvételükkel, közösen, interaktív módon dolgozták fel az „Egészséges élet egy életen át” c. tanórát. Érdekes észrevételeikkel, és kíváncsiságukkal egy élvezetes és hasznos órát töltöttünk el együtt. Úgy érzem a diákok mire az érettségihez érnek, olyan háttértudással fognak rendelkezni, amivel a változó világunkhoz könnyen alkalmazkodhatnak.
A Fenntarthatósági Témahét nyitó napjára egy „Fenntarthatósági Akadályversenyt” szerveztünk. Gimnáziumunk Dr. Radványiné Andrea vezetésével és az Oroszlány Baráti Köre társaságával együtt 8 csapatot állított fel.
2018. április 20-án rendkívül jó időt fogtunk ki a Vértesben történő túránkhoz.
A Hamvas Béla Gimnázium ÖKO-csoportja a két intézmény közötti együttműködés keretében egy négy alkalomból álló foglalkozássorozaton vett részt, melyet Busa Mónika néprajzos múzeumpedagógus, a tatai Német Nemzetiségi Múzeum munkatársa tartott.
https://learningapps.org/display?v=paos7c7x318
A Hamvas Béla Gimnázium felvételi bizottsága a következő
tanulókat javasolta felvételre a 2018/2019-es tanévre
a kerettantervre épülő helyi tanterv, normál oktatás, általános tantervű tanuló osztályba/csoportba
a kerettantervre épülő német nyelv tantárgyat emelt szinten tanuló osztályba/csoportba
a kerettantervre épülő angol nyelv tantárgyat emelt szinten tanuló osztályba/csoportba
a kerettantervre épülő rajz és vizuális kultúra tantárgyat emelt szinten tanuló osztályba/csoportba
a kerettantervre épülő testnevelés tantárgyat emelt szinten tanuló osztályba/csoportba
Városi gimnáziumi, szakgimnáziumi és szakközépiskolai tanulmányi ösztöndíj igénylő űrlap letöltése.
Szerdán délután 14, gimnazistákból álló csapat immár hagyománnyá váló, jó hangulatú országismereti vetélkedőn vett részt az oroszlányi gimnáziumban, melyet két internetes forduló előzött meg.
Idén is megtartottuk a már évtizedek óta hagyományos játékos vetélkedőt, a Borshow-t. A játék a tavaszi szünet előtti napra került, így már gondtalanul élvezhette a versengést tanár és diák egyaránt.
2018. február 7.-én egy szép, ám esős szerdai délutánon izgatottan vártuk a csapatokat a városi tekepályára, a Diákönkormányzat által szervezett Tekefarsangra.
2017. november 21-én délután a gimnázium könyvtára szervezésében a Raabe-Klett Kiadó munkatársa Kóczián Nóra kis módszertani továbbképzés keretében bemutatta a kiadó új tankönyveit.