ALAPÍTVÁNY

KRÉTA

Belépés a KRÉTA felületre

Belépés a KRÉTA e-ügyintési felületére

K R É T A  kapcsolattartó:
Horváthné Schein Éva ig.h.
+36-34 361-291
8:00 - 16:00
kozepiskola.oroszlany@gmail.com

2012-Közlemény

Iskolánk Oroszlány Város
Önkormányzata
2012. február 28-i
döntése értelmében a
HAMVAS BÉLA GIMNÁZIUM
ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA

nevet viseli
2012. szeptember 1-jétől.
(Hamvas Béla életrajza)

Keresés

2010-Gólyabál és avatás

2010. október 8-án a Lengyel József Gimnázium "zöldfülű" diákjai a díszteremben mérték össze erejüket. Különböző tréfás feladatokat kellett megoldaniuk, amelyet szakértő zsűri pontozott. A zsűri elnöke Dr. Radványiné Varga Andrea igazgató volt.

Wink

A 9.b osztály Jankyné Nagy Ágnes osztályfőnök vezetésével igyekezett leküzdeni a nehézségeket. A 9.c osztályt Hartmann-né Drexler Ilona irányította a délután folyamán.

 Smile

Huma János és Tőkés Sándor tanár urak vezetésével a tizedikes osztályok gondoskodtak a gördülékeny lebonyolításról. A technikai eszközöket, mint oly sok alkalommal, most is Gőgh Zoltán igyekezett kordában tartani.

 Laughing

A kiélezett verseny végeredménye Huma tanár úr szavait idézve a következő lett: Első helyezett a 9.b osztály, legelsőbb a 9.c!

 Tongue out

A gólyák esküje, az eredményhirdetés, a torták elfogyasztása és a terem átrendezése után nagy hangerővel kezdetét vette a zenés táncos mulatság.

 Cool

Erre a linkre kattintva további képek láthatók a Képgalériában !

Golya1

Golya2 

Golya3

Golya4

Látogatottság

495248
Mai nap:Mai nap:35
Tegnap:Tegnap:87
A héten:A héten:285
Ebben a hónapban:Ebben a hónapban:1358
ÖSSZESEN :ÖSSZESEN :495248

Nyelvvizsga

LanguageCert