ALAPÍTVÁNY

KRÉTA

Elektronikus Ellenőrző

A K R É T A programba való bejelentkezéssel és a használattal kapcsolatos problémákat az alábbi e-mail címen lehet bejelenteni: schein74@gmail.com

2012-Közlemény

Iskolánk Oroszlány Város
Önkormányzata
2012. február 28-i
döntése értelmében a
HAMVAS BÉLA GIMNÁZIUM
ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA

nevet viseli
2012. szeptember 1-jétől.
(Hamvas Béla életrajza)

Keresés

2014-06-02-Grafikus kiállítás

2014. június 2-13. - Grafikus tanulóink kiállítása

A Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola grafikus hallgatóinak képeiből a Kölcsey Ferenc Művelődési Központban nyílt kiállítás 2014. június 2-án 14 órai kezdettel. [Galéria]

A megnyitón a Művelődési Központ nevében Körtvélyfáy Zoltán köszöntötte az ünnepség résztvevőit.

Ezután Jenei András a gimnázium tanára rövid beszédben méltatta a diákok munkáit, a gondolatok szabadságát, a művészi teljesítményt. Mint mondta, lehet eltérő véleményünk a világról, nem feltétlenül kell a művésszel egyetértenünk, a lényeg azonban az, hogy a művek gondolatokat ébresztenek, és ezen keresztül változik a világgal való kapcsolatunk.

A megnyitó ünnepség hivatalos része után a megjelent diákok, tanárok, érdeklődők megtekintették a kiállítás anyagát.

Látogatottság

395632
Mai nap:Mai nap:25
Tegnap:Tegnap:77
A héten:A héten:25
Ebben a hónapban:Ebben a hónapban:1940
ÖSSZESEN :ÖSSZESEN :395632

Nyelvvizsga

LanguageCert