ALAPÍTVÁNY

KRÉTA

Belépés a KRÉTA felületre

Belépés a KRÉTA e-ügyintési felületére

K R É T A  kapcsolattartó:
Horváthné Schein Éva ig.h.
+36-34 361-291
8:00 - 16:00
kozepiskola.oroszlany@gmail.com

2012-Közlemény

Iskolánk Oroszlány Város
Önkormányzata
2012. február 28-i
döntése értelmében a
HAMVAS BÉLA GIMNÁZIUM
ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA

nevet viseli
2012. szeptember 1-jétől.
(Hamvas Béla életrajza)

Keresés

2015-Szendvicsek, desszertek, terítékek

Főszerepben a 8.A

A 8. osztályos tanulók osztályfőnökük kezdeményezésére életvitel órán versenyt szerveztek egymás között. A verseny lényege a legfinomabb, legjobban kinéző szendvicsek és desszertek elkészítése, valamint szebbnél szebb terítékek asztalra helyezése.

A diákok két-háromfős kiscsoportokba szerveződtek, és együtt készítették el a remekműveket. Négy különböző alkalommal, április végén és májusban történtek a versenyek kéthetente csütörtökön az első két órában. (2015. április 16-án, 30-án illetve május 7-én és 21-én.)

Első feladat szendvicsek készítése volt, melyeket helyben kellett elkészíteni. Sok féle szendvics készült. Nagyon jól néztek ki, és egyik finomabb volt, mint a másik! Természetesen egy versenyen zsűrinek is kellett lenni, így az osztályfőnökkel együtt öt tanárból álló bírói kar várta a remekműveket. A zsűri feladata a látvány és az íz külön-külön pontozása is volt.

Zsűritagok:
- Pfiszterer Ilona tanárnő (német)
- Szamper Aranka tanárnő (matematika, fizika)
- Varga Éva tanárnő (osztályfőnök, földrajz, rajz)
- Eichardt János tanár úr (biológia, rajz)
- Tőkés Sándor tanár úr (kémia) voltak.

Íme, néhány fotó a szendvicsekről:

Második feladat desszertek készítése volt. Ennél a feladatnál olyan tanárok zsűriztek, akiket nem ismerünk, még nem is találkoztak az osztállyal egyszer sem! A zsűri az osztályfőnökkel együtt 4 tagból állt.

A desszertek nagyon finomak voltak. Készült somlói galuska, kókuszos golyó, gyümölcssaláta és még sok finomság, amit az osztály a zsűrizés után 10 perc alatt elfogyasztott.

Harmadik feladatunk a terítékek asztalra helyezése volt. Ezt a versenyt csak két részben sikerült megtartani, ugyanis először a fél osztály sportversenyek miatt hiányzott.

Ez alkalommal a zsűri 3 főből állt:
- Pfiszterer Ilona tanárnő (német)
- Majorovitsné Mózes Gertrúd tanárnő (angol)
- Varga Éva tanárnő (osztályfőnök, rajz, földrajz)

Gyönyörű terítékek kerültek az asztalokra. Az osztály igazán kitett magáért!

A verseny a diákoknak és tanároknak is nagyon tetszett. A kihívások érdekesek voltak.

A verseny eredménye:

Első forduló – szendvicsek
Helyezés Látvány Íz
1. helyezettek Szilágyi Boglárka,
Vasi Nóra
Oláh Roland,
Borsi Levente
2. helyezettek

Horváth Krisztina,
Eredi Sára

Bodnár Krisztián,
Mester Máté,
Vudmaszka Balázs
3. helyezettek Gál Anna,
Spindler Hanna,
Novák Bence
Licskó Tímea,
Mátéfi Kristóf,
Kristyák Péter

Mosoly

Második forduló - desszertek
Helyezés Látvány Íz
1. helyezettek Bodnár Krisztián,
Mester Máté,
Vudmaszka Balázs
Oláh Roland,
Borsi Levente
2. helyezettek Kovács Csenge,
Varga Virág
Kovács Csenge,
Varga Virág
3. helyezettek Bíró Kitti,
Ferkó Adrienn
Bíró Kitti,
Ferkó Adrienn

  Mosoly

Második forduló - terítékek
Helyezés
1. helyezettek
(holtverseny)
Licskó Tímea,
Kristyák Péter Pál,
Mátéfi Kristóf

Oláh Roland,
Borsi Levente

2. helyezettek Szilágyi Boglárka,
Vasi Nóra
 
3. helyezettek Fadil Dominika,
Wertheim Döníz
 

 Mosoly

A diákok és tanárok egyformán jól érezték magukat. Remek élményt nyújtott ez a verseny.

Köszönjük szépen a szervező osztályfőnök és a zsűritagok munkáját!

Gál Niké 8.A

Látogatottság

493634
Mai nap:Mai nap:75
Tegnap:Tegnap:85
A héten:A héten:328
Ebben a hónapban:Ebben a hónapban:2280
ÖSSZESEN :ÖSSZESEN :493634

Nyelvvizsga

LanguageCert